Na igen, nem kellene gondolkodnom, mert akkor mindig megszívom XD. De megtettem, ismét. És igen, megszívtam. Miért? Mert sikerült beparáztatnom magamat. Mostanában sok blogon olvastam, hogy vége az érettséginek, kezdődik a felnőtt élet. De ez most jó? Nem, nem az. Legalábbis én nem örülök neki. Amint az ember felnő, tiszta félelem lesz az élet. Most éppen attól félek, hogy nem vesznek fel egy egyetemre sem, vagy ha felvesznek, nem fogok örülni... És ez nagyon ijesztő. A jövőm múlik ezen...jövő...mekkora baromság a jövőn görcsöltetni az embert, amikor a jelenben is nehéz élni! 
 Mennyivel könnyebb volt kisgyerekként! Önfeledt játék, sírás a csokikáért, ha baj volt, rohantam a szüleimhez vagy tesómhoz, és a legnagyobb félelmet az ágyikóm alatt élő mumus jelentette. Most már nincs mumus, pedig szétverném a kis mocskot! De mi van helyette? Félelem mindentől, legfőképp magától az élettől. Nincs önfeledt játék, a csoki már nem játszik központi szerepet, és a gondjaimat igyekszem egyedül megoldani. Az álmodozást felváltotta az elmélkedés és a tervezgetés, amik kicsinálják az embert idegileg. Miért? Nézzük csak...csinálsz egy A tervet, de mi van ha ez nem jön össze? Kell egy B is...na, de várjunk, itt is homok kerülhet a gépezetbe...na, akkor jöjjön a C...és ez így megy hosszú-hosszú éveken át, és egyszer csak azt veszed észre, hogy a sok tervezgetésben és elmélkedésben totálisan elvesztél, és elvesztetted önmagadat is. Király! Én ezért próbálok spontán lenni, de...ez meg a fejjel a falnak effektus, ami megint nem jó. 
 Tervek...na igen..mint a mondás is tartja: Ember tervez, Isten végez. De miért? Miért kell ezeket a köröket lefutni? Miért nem tudhatom, hogy Istennek milyen terve van velem? Ha tudnám, könnyebb lenne. Bár állítólag lehet tudni...de honnan? Honna tudom én, Nika, az egyszerű, kisvárosi, halandó egyén, hogy Isten, aki tökéletes, és mindenek felett áll, mit akar tőlem? Jó lenne, ha megjelenne és elmondaná, de nem..nem mondja el. Vagy ha el is mondja, én nem hallom. Pedig igyekszem...azt hiszem. Lehet, nem eléggé...nem tudom. Talán egyszer rájövök arra, hogy mit is szeretne, örülnék neki. Szívesen tenném, amit Ő eltervez, legalábbis remélem. És azt is remélem, hogy ha megtudom a tervét, még nem lesz túl késő a megvalósításhoz.