Nos a cikk megírását az ihlette,hogy kapu.hu-n nézegettem a híreket  és találtam egy érdekes címet: Szerelmes vagyok a legjobb barátomba. Nos elolvastam..a cikk egy csajról szólt,aki beleszeretett a legjobb barátjába,és ugye ezt annak a barátnak nem vallotta be. Közben a pasi persze nem úgy tekint rá...a pasi tényleg csak barátként szereti. És persze megbízik benne és mivel a barátok mindent megosztanak egymással,mindig elmeséli a nőügyeit..a csajszi persze csak csendben tűri az egészet és nagyon szenved.

Miután végigrágtam magam a cikken,elolvastam a hozzászólásokat is. És számomra kicsit meglepő volt az,hogy milyen sokan vannak ugyanebben a helyzetben,csajok pasik egyaránt. Az egyik hozzászóló be is tett egy kis történetet,amit a cikk végén elolvashattok.

Ez egy elég nehéz helyzet...Az emberek nagy része azt írta,hogy be kell vallani az ilyesmit. Ez szerintem is jó ötlet..vagyis ez a legjobb,csak ha az a barát nem viszonozza az érzéseket,akkor a szerelem mellett a barátságnak is lőttek. A másik megoldás az,ha az ember megszakítja a kapcsolatot...de pl. nekem nem lenne szívem minden magyarázat nélkül otthagyni a legjobb barátomat... Főleg azért,mert így nem arra emlékezne vissza,hogy milyen jó volt együtt,hanem arra,h átb*sztam a fejét és mekkora egy suttyó vagyok. A harmadik megoldás,ha csak csendben tűrsz és közben emészted magad..ami lássuk be..szintén nem kellemes :S. Az én véleményem az,hogy itt tökéletes megoldás nincs...mindhárom elég kockázatos és fájdalmas tud lenni,de a legjobb az őszinteség..mondjuk én inkább az az önemésztő típus vagyok,úgyhogy inkább befogom a szám xD Vagyis nem fogom be...Gyerekek! Engem ne kövessetek! Ne emésszétek magatokat,mert annak sosem lesz jó vége,nekem elhihetitek.

A sztori:

Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a
gyönyörű szemét, a szép kezét... Ő rám néz, és mosolyog. De ő nem
úgy néz rám, ő csak az úgymond "legjobb barátom". Vége az órának,
vége a napnak, ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom
neki, ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja,
köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy
akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem
így néz rám és én ezt tudom. Másnap találkozunk a suliban, mellette
ülök, sír...sír, mert szakított a barátjával. Én megvigasztalom, ő
átölel...érzem, hogy majd kiugrik a szívem. Egy órán keresztül a
karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és
azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom
mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok
legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Telnek a napok, az
évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a
bizonyítványát. Ő rám mosolyog. Én el akarom mondani, hogy szeretem,
el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak
barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Együtt
megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón
találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca,
gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rámmosolyog, az arcomra nyom egy
puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani,
hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő
nem így néz rám, és én ezt tudom. Eltelik rengeteg idő, én minden
héten beszélek vele telefonon. És akkor megkapom a szörnyű hírt. Ott
állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát.
Potyognak a könnyeim. Nem mosolyog rám, nem kapok tőle puszit. El
akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy
akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már
nem tudhatja ezt... Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a
naplóját, és a következőket olvasom: " Rámosolygok, az arcára
nyomok egy puszit. El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom
mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok
legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom."